Kedves olvasóink,
az alábbi szupertitkos dokumentumot szemfüles újságíróinknak köszönhetjük, soha nem látott publicisztikai szenzációt előlegezve meg azáltal, hogy eljuttatták diszkréciónkról híres szerkesztőségünkbe. Most vágatlanul, cenzúrázatlanul tudjuk közreadni, kedves olvasóink legnagyobb örömére.
Story Magazine Magyarország
Titkosított Katonai Jegyzőkönyv, Írország, Cork, 00985. Előretolt Magyar Infiltrációs Helyőrség Taktikai Innovációs Központ HM-3 Parancsnoki Bunker, Kezdés időpontja: 27-02-2009 06:00
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: Uraim, komoly logisztikai egyeztethetetlenségeket jelentettek az alsóbb szintről ma hajnalban flexibilis könnyű alakzataink. A raktározási jegyzőkönyveket összevetve a reguláris ellenőrző és biztonságfenntartó járőrök jelentéseivel, készleteink illogikus arányban vesztettek mind térfogatukból és kvantitásukból egyaránt. Uraim, indítványoznom kell egy belső eljárás kezdeményezését. Nem vethetjük el egy esetleges destabilizációs gerillaszervezet működését belső köreinken belül.
Hollós "Németvölgy Ördöge" Tábornagy: Admirális, félbe kell szakítsam önt. Amennyiben készleteink egyszeri és drasztikus csökkenése áll fenn, ahogy azt az imént vázolta, sokkal inkább valószínűsíthetünk egy külső offenzívát, mintsem egy beférkőző, belső elhárítást fenyegető logisztikát.
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: Külső erőre gyanakszik, tábornagy?
Hollós "Németvölgy Ördöge" Tábornagy: Mindenképp le kell futtatnunk egy statisztikai elemzést, mielőtt nyíltan nyilatkozhatnánk a deffenzíva mikéntjéről. Rendelkezésünkre állnak a veszteségeink, numerálisan?
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: Természetesen. Engedelmükkel: Jelentős veszteségeket szenvedtünk banánok terén. Bár a teljes állománynak alig 15%-a sérült, a sérülések végzetesek. Képzett felderítőink követték a támadók nyomát. Nem messze a raktározási központtól találtak rá a mieinkre. Illetve ami maradt belőlük.
Hollós "Németvölgy Ördöge" Tábornagy: Admirális, ne kerülgessük a forró kását! Az ördögbe is, mi történt a fiainkkal?
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: Megnyúzták őket, tábornagy.
Hollós "Németvölgy Ördöge" Tábornagy: Isten kegyelmére...
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: Igen. Kezd összeállni a kép. Most már valószínűsíthető, hogy valamelyik, eddig rejtőzködő, okkult kelta szektával állunk szemben. Dokumentálva van mind a 0966, mind a 0971-es helyőrség aktáiban is hasonló szadista kivégzés.
Hollós "Németvölgy Ördöge" Tábornagy: Tovább. Nem vesztegethetünk sok időt. A készleteink ebben a percben is a meggyengített raktárbázison vannak.
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: Pontosan. Előrehaladva az elemzési procedúrával: A citruskivonat elixírek, melyek a narancslé kódnéven szerepeltek a nyilvántartásban, legoptimistább becsléseink szerint is minimum 77%-os űrtartalomveszteséget szenvedtek. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy túszul ejtették az alakulatot, további kémiai kutatások céljából. Hírszerző tisztjeink egy eddig számunkra ismeretlen kémiai eljárás kísérleteiről számoltak be, mélyen az ellenség hátországában, a fronttól kellő messziségben.
Hollós "Németvölgy Ördöge" Tábornagy: Csak nem az urinális kiválasztóegység laboratóriumára gondol Admirális? Immáron 50 éve nem sikerült bebizonyítanunk a kutatókomplexum létezését!
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: Attól tartok, mégis ez a legvalószínűbb az összes feltevés közül. Az őrszem nyitva találta a mosdó ajtaját. Továbbá a WC-papír guriga is vesztett átmérőjéből 1.2mm-t.
Hollós "Németvölgy Ördöge" Tábornagy: Az átkozottak! Egyet nem értek Admirális, hogy történhetett mindez egy éjszaka során, mikor mind a 12 csokoládés elitkommandós is a Zanussi raktárbázison állomásozott lassan 48 órája? Hol van az egység?
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: Nyomuk veszett Tábornagy. Az ellenséges raktárbázis részletes átkutatása után bizton állíthatjuk, hogy veszteségeik 100%-ra mondhatóak.
Hollós "Németvölgy Ördöge" Tábornagy: Ez Casus Belli!
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: Tábornagy, javaslom a Felelős Szervezetek Konyhai Parlamentje elé terjeszteni az atrocitást. Ez az egyetlen esélyünk a további vérontás megelőzésére.
Hollós "Németvölgy Ördöge" Tábornagy: Nem, Admirális. Az FSzKP keze ebben a régióban kötött. Egyébként is nyílt titok, hogy az újonnan megválasztott negóciációs miniszterasszonyt a szekta pénzeli. Majd hülye lesz ráütni a kézre, amitől enni kap - ...a mi készleteinkből. Nem Admirális. Itt csak magunkra számíthatunk. Azonnali hatállyal létszámot kell vetni megmaradt erőforrásainkról, és villámháborús modellben Delta B és Omega G zónákban offenzívát indítunk az ellátási útvonalaik ellen. Ott csapunk le, ahol a legérzékenyebbek.
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: Leghatárottabban elleneznem kell a javaslatot. Amennyiben meggyengítjük az alapanyagellátást, a térség többi militáns szervezete is felfigyel a mozgolódásra. Emlékeztetnem kell, hogy egyedül vagyunk a környező zónákban egészen az Epszilon B vonalig. Nem hívhatjuk fel magunkra a figyelmet nyílt offenzívával.
Hollós "Németvölgy Ördöge" Tábornagy: Akkor csak a védelmi vonalaink megerősítése az egyetlen opció.
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: Egyetértek Tábornagy. Belső bunkert kell kialakítanunk a meggyengített biztonságú raktárbázison, ahol a túlélők meghúzhatják magukat az erősítés megérkeztéig. Térfigyelő berendezések, identifikációs megkülönböztető rendszerek, és fokozott járőrmozgás szükségeltetik a kritikus zónában, külön figyelmet fordítva a hajnali órákra. Akkor a legbátrabbak a rohadékok.
Hollós "Németvölgy Ördöge" Tábornagy: Az akció fedőneve mostantól: Akadályozd meg, hogy a lakótársaid részegen megzabálják a kajádat- 2.
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: kettő?
Hollós "Németvölgy Ördöge" Tábornagy: Múltkor is beleettek a muszakába.
Solt "Hűvösvölgyi Farkas" Admirális: Azonnali mozgósítás!
Ölel titeket,
A Hűvösvölgyi Farkas és Németvölgy Ördöge
2009. február 28., szombat
2009. február 26., csütörtök
Menetközi melankólia
Ez egy olyan ködös - mindennek más az illata - gmail chat - kommentvárás a blogon - tesco gazdaságos mosogatószer - szegény anyám, akinek hiányzom - aprólékos pepecsmunka a műteremben - Évi - jázmintea szagú öreg nénik - stew - euroszámolgatós - ryanair online becsekkolós - Michael - fürdőszobabútor válogatós kezelhetetlen honlapokon - kóbor kiskutya a Glasheen roadon - Fountainstown - hogyan javíthat skype beszélgetései hangminőségén - sirályok - kék hálózsák beakadó zippzárja - travellin' man - Évi indul Németországba - unokaöcsém máris koliba megy - Facebook - logikátlanul bepakolt mosogatógép - megszáradtak már a ruhák? - Anie - Áron első válogatott meccse - Apám illeszkedő fugájú greslapos előszobája - arrogáns spanyol irodalomszakos cserediákok - Blöki - thats grand - tömött házibuli az előző lakhelyünkön - édes pogácsa a suli büféjéből - Jamie - Irish Pride toast kenyér - Keresztanyám - South Park 11. évad - utolsó cseppek az ajándék unicumból - műbőrszofa - bal kezes közlekedés - Neil - osztályportfolió - kiállításleszedés - kis búgócsiga alakú műanyag a dobozos Beamish alján - Poison Dart - Matyi - mit főzünk ma? - az ajándék sálam mindig szépen feltekerve a kabátom zsebáben, úgy, hogy a sárga sáv lóg ki - Nézd, a konzerv kukorica csak 0.5 Euro - Centra strawberry jam - Flight of the Chonchords első évad - Colemans mustárpor, az 1898-as világkiállítás aranyérmese - Sini - Bishopstown - Marie's acrylic colours - Richard - Venetian Snares - felcsavarható Sony fühlallgatótartó - flexibilis kék vonalzó - Tanisz - mosógép - tömbbe fagyott csirkemellek - 2 euroért 5 bagett - konnektorátalakító - Kleenex zsepi - Murphy's - KissGé - Táboros emailcím - Nóri és a táskája tele kandírozott gyünölcsökkel - O'Brians - Crawford Road - CIT kiállítóterem - Gluckmans Galery - Abrakebabra szerdánként kedvezményes - Saint Patrick Road - ingyen rajzpapír a free to use katondobozból - a bicska, amit Apámtól kaptam - UCC park - Riasztóspray a kabátom jobb zsebében - Annie Mac's - villanyvezetékről lógó összekötött fűzőjű Nike cipő - kotyogós kávé - cheers lad - azt hiszem, a Tomi jön szembe az utcán, aztán persze nem - Kinsale - polifoam szag, ami a sátrat juttatja eszembe - vajon hogy van a Marcellék kisbabája - üveggyüjtés, hogy legyen mit olvasztani - Chrissie Jungs - Angol-Ír rugbymeccs szerdán - Andris Cork-Dublin négy és fél óra egymás után négyszer - anarchista falragaszok - akadó fiók az íróasztalomban - Black and Decker porszívó - virágmintás függöny a műterem ajtaján - Budapest - Cracked.com - Simonfa - Cork - Évi, Évi, Évi, Évi - Kerry - álmatlanság - fáradtság - szeplők - szemét az utcán - pattogós neonzöld gumilabda, amit találam - az újzélandi srác átszűrődő mobilhangja a szomszéd szobából - Andris bepárásodó szemüvege, mikor benéz a sütőbe, hogy kész-e már a krumpli - i speek a really low-like language, sorry 'bout that - Hungary? Whats that? - kiállítás a suliban - piszkos padlószőnyeg a lépcsőfordulóban - rashers - hónapos odatapadt zsíros korom a főzőlapok körül, amit sehogy nem tudok lesikálni - száradni kiakasztott ruhák az esőben - kiszáradó Lee folyó - Millers gyár a folyóparton - túlfűtott busz - Ballincollig - Eatliver.com - West Cork - L&H Corporation - Baltimore - életérzés.
2009. február 25., szerda
KOTYOGÓS
sziasztok
hát, letelt az első harmada az ittlétünknek, 4hét, hol soknak, hol kevésnek tűnik. Egyre ritkábban történnek velünk merőben új dolgok, de egyre jobban megismerjük az itt élők gondolkodását, a szokásokat, a suliban a diákok és tanárok művészethez való hozzáállását, ami kezd érdekes lenni, bár nem tartom egyelőre követendőnek. Természetesen az általános életfelfogásukat nem ismerem, nem tudnám megfogalmazni, ahhoz több idő kéne, amit, most bizton kijelenthetem, nem szeretnék itt eltölteni. Ne értsetek félre, jó itt. Sok tapasztalat, jó élmények történtek velünk már most, új embereket és izgalmas helyeket ismertünk meg. De hogy ezzel a kellemesen simára koptatott közhellyel éljek; mindenhol jó, de legjobb otthon. Hiányzik Budapest, az Astoria, az Oktogon, az Andrássy, a Szimpla, ami már elképesztően unalmas, a combino, az omladozó Margit-híd, a soseleszkész 4esmetró, a Dohány utca és környéke, hiányzik az A38, ami az itteni árak után kifejezetten olcsónak fog tűnni, a heti reggae buli, kimondhatatlanul hiányoznak a barátaim, a legjobbak és a kevésbé jók, az összes hülyeségükkel, humorukkal, bánatukkal...és le nem tudom írni, mennyire hiányzik a CSALÁDOM és Nóri, a kiskutyám Maci, a házunk, a kertünk, a vasárnapi ebédek, és még sok-sok minden, amit itt most nem írok le. Nóri meglátogatott három napra, ami elképesztően jó volt, hirtelen minden rózsaszín lett, főzött is nekünk, finomat. Nagyon kevés volt az idő, amit itt lehetett, de nagyon szerencsés ember vagyok, hogy egyáltalán idejött...nem is tudom felsorolni és megfogalmazni az egészet, egyrészről csodálatos, hogy végre nem csak a képernyőn láthattuk egymást, másrészről nagyon nehéz volt egy újabb elválás...És hihetetlen, a szüleim gondoskodása ide is elér, szavakban természetesen, de fizikailag is: több kiló csokoládé és aszalt gyümölcs, igazi kávé, és...egy kotyogós. Úgyhogy tudjátok; hiába van itt jó életünk, hiába van sok új élményünk, elképesztően hiányoztok. Honvágyam van. ölelek mindenkit andris
hát, letelt az első harmada az ittlétünknek, 4hét, hol soknak, hol kevésnek tűnik. Egyre ritkábban történnek velünk merőben új dolgok, de egyre jobban megismerjük az itt élők gondolkodását, a szokásokat, a suliban a diákok és tanárok művészethez való hozzáállását, ami kezd érdekes lenni, bár nem tartom egyelőre követendőnek. Természetesen az általános életfelfogásukat nem ismerem, nem tudnám megfogalmazni, ahhoz több idő kéne, amit, most bizton kijelenthetem, nem szeretnék itt eltölteni. Ne értsetek félre, jó itt. Sok tapasztalat, jó élmények történtek velünk már most, új embereket és izgalmas helyeket ismertünk meg. De hogy ezzel a kellemesen simára koptatott közhellyel éljek; mindenhol jó, de legjobb otthon. Hiányzik Budapest, az Astoria, az Oktogon, az Andrássy, a Szimpla, ami már elképesztően unalmas, a combino, az omladozó Margit-híd, a soseleszkész 4esmetró, a Dohány utca és környéke, hiányzik az A38, ami az itteni árak után kifejezetten olcsónak fog tűnni, a heti reggae buli, kimondhatatlanul hiányoznak a barátaim, a legjobbak és a kevésbé jók, az összes hülyeségükkel, humorukkal, bánatukkal...és le nem tudom írni, mennyire hiányzik a CSALÁDOM és Nóri, a kiskutyám Maci, a házunk, a kertünk, a vasárnapi ebédek, és még sok-sok minden, amit itt most nem írok le. Nóri meglátogatott három napra, ami elképesztően jó volt, hirtelen minden rózsaszín lett, főzött is nekünk, finomat. Nagyon kevés volt az idő, amit itt lehetett, de nagyon szerencsés ember vagyok, hogy egyáltalán idejött...nem is tudom felsorolni és megfogalmazni az egészet, egyrészről csodálatos, hogy végre nem csak a képernyőn láthattuk egymást, másrészről nagyon nehéz volt egy újabb elválás...És hihetetlen, a szüleim gondoskodása ide is elér, szavakban természetesen, de fizikailag is: több kiló csokoládé és aszalt gyümölcs, igazi kávé, és...egy kotyogós. Úgyhogy tudjátok; hiába van itt jó életünk, hiába van sok új élményünk, elképesztően hiányoztok. Honvágyam van. ölelek mindenkit andris
2009. február 20., péntek
Grandiózusan Marathoni Blog-est Patroklosszal és Veletek
Kedves vizuális és írott infóval egyaránt csordultig töltött otthoniak!
Remélem sikerült bepótolnom, vagy legalábbis enyhítenem a felhalmozott késedelmeink és elmaradásaink által ejtett tátongó lázas sebet szíveteken. Most már kicsit sajognak a szemeim, holnap írok megint. Azt számolgatom, hogy összejött elegendő szösszenet a "Szemelvények az íremberek országából - második rész" kiadásához. Rettegjetek!
Elborzadva észrevéve, hogy elfogyott a pilótakeksz* ölel,
Á.
* - Remélem Nóri hoz. Ha nem, Andris megöl, blog ide vagy oda...
Remélem sikerült bepótolnom, vagy legalábbis enyhítenem a felhalmozott késedelmeink és elmaradásaink által ejtett tátongó lázas sebet szíveteken. Most már kicsit sajognak a szemeim, holnap írok megint. Azt számolgatom, hogy összejött elegendő szösszenet a "Szemelvények az íremberek országából - második rész" kiadásához. Rettegjetek!
Elborzadva észrevéve, hogy elfogyott a pilótakeksz* ölel,
Á.
* - Remélem Nóri hoz. Ha nem, Andris megöl, blog ide vagy oda...
Tovább a szocializálódás útJán.
Kedves blog-igényetek ideiglenes kielégítésétől jobban levő otthoniak!
Kedden két hetes ígéretét váltotta valóra (éppen a szavatossági idő lejárta előtt...) Mr. Harry McCormick, az itteni másodév vezető tanára, a tájképfestészet és land art lokális patrónusa, Kiss Tóth Feri ír alteregója.
Kivitt minket egy Ballincollig nevű kisvárosba, nem messze Corktól. Úgy képzeljétek el, mintha Budaörsre mennénk ki. Megmutatta a visszavezető busz megállóját, adott egy rövid leírást a környékről, és ment a dolgára. Idill!
Namost. Ez a Budaö... Bocs, Ballincollig (írül Vaddisznófalva, szerintem ez irtó menő) egy egészen szürreális hely. Azt kell tudni, hogy 1794-ben nyílt a lőporgyár Vaddisznófalván, amit a Napoleon ellen készülő britek megszereztek maguknak. Később innen vitték Afrikába a ként kevert kovával-t, az ashantik ellen Ghánába. Valamikor az 1900-as évek elejéig működött a dolog, azóta elhagyatott. Na de senki ne a hangárban és betonplatformban gondolkozzon ám! Legalább 50, de szerintem több kis épület, követhetetlen logikában elszórva egymás mellett, és mivel a jó tervezőknek valami kattanásuk lehetett a lovakra, gondolták lassú, meg büdöset citromol, meg még nyerít is - nincsenek utak! A területet mára kiszáradt vízmosások szabdalják keresztül kasul, mivel mindent vizen szállítottak innen le az Ír Tengerre, onnan meg a God Bless The Queen országba.
Lényeg, hogy adott egy több négyzetkilométeres erdő, kusza dzsungel, láp és árok, borostyán, lián, inda és tőzeg, és kerek 100 esztendeje omladozik több tucat XVIII századi gyárépületecske benne. Na mi a fless, ha ez nem? Katonai épületek, mert ugye ezt illik őrizni, meghatározhatatlan funkciójú kőfelületek, ősrégi, rozsdásodó vezetékek, prehisztorikus állapotú falak, az euklidészi geometriát harsányan kikacagó épületegyüttesek, tetőtlen épületek közepéből kinövő hatalmas fák, mindent beborító borostyán, alagutak... El tudnék képzelni itt egy számháborút. Vagy egy rég elfeledett, átkozott nevű ókelta vaddisznódémon gyehennából idézett démonikus hadserege ellen vívott eposzi küzdelmet. Igen, azt is.
Laza hat órát kószáltunk a környéken, majd hazabuszoztunk, duble deckeren, amin ültek hárman, rajtunk kívül. Nagyon bosszantó, hogy nem vigyáznak a környezetükre ezek az írek, elég sok a szemét. Mondjuk tized annyi a szemetes, mint otthon. Mi is mindent elteszünk a táskánkba, és majd egy óra vagy kettő után jön szembe az első kuka, de ez sajnos nem várható el mindenkitől.
Bandi már töltött fel jó képeket erről az útról, de van 1-2 az én tarsolyomban is.
Eszik egy, a magyar boltból származó pilótakekszet, és ölel,
Á.
Ps: nekem nem esett le a horgászbácsi mikor mutatta a frissenkészült képet...
Kedden két hetes ígéretét váltotta valóra (éppen a szavatossági idő lejárta előtt...) Mr. Harry McCormick, az itteni másodév vezető tanára, a tájképfestészet és land art lokális patrónusa, Kiss Tóth Feri ír alteregója.
Kivitt minket egy Ballincollig nevű kisvárosba, nem messze Corktól. Úgy képzeljétek el, mintha Budaörsre mennénk ki. Megmutatta a visszavezető busz megállóját, adott egy rövid leírást a környékről, és ment a dolgára. Idill!
Namost. Ez a Budaö... Bocs, Ballincollig (írül Vaddisznófalva, szerintem ez irtó menő) egy egészen szürreális hely. Azt kell tudni, hogy 1794-ben nyílt a lőporgyár Vaddisznófalván, amit a Napoleon ellen készülő britek megszereztek maguknak. Később innen vitték Afrikába a ként kevert kovával-t, az ashantik ellen Ghánába. Valamikor az 1900-as évek elejéig működött a dolog, azóta elhagyatott. Na de senki ne a hangárban és betonplatformban gondolkozzon ám! Legalább 50, de szerintem több kis épület, követhetetlen logikában elszórva egymás mellett, és mivel a jó tervezőknek valami kattanásuk lehetett a lovakra, gondolták lassú, meg büdöset citromol, meg még nyerít is - nincsenek utak! A területet mára kiszáradt vízmosások szabdalják keresztül kasul, mivel mindent vizen szállítottak innen le az Ír Tengerre, onnan meg a God Bless The Queen országba.
Lényeg, hogy adott egy több négyzetkilométeres erdő, kusza dzsungel, láp és árok, borostyán, lián, inda és tőzeg, és kerek 100 esztendeje omladozik több tucat XVIII századi gyárépületecske benne. Na mi a fless, ha ez nem? Katonai épületek, mert ugye ezt illik őrizni, meghatározhatatlan funkciójú kőfelületek, ősrégi, rozsdásodó vezetékek, prehisztorikus állapotú falak, az euklidészi geometriát harsányan kikacagó épületegyüttesek, tetőtlen épületek közepéből kinövő hatalmas fák, mindent beborító borostyán, alagutak... El tudnék képzelni itt egy számháborút. Vagy egy rég elfeledett, átkozott nevű ókelta vaddisznódémon gyehennából idézett démonikus hadserege ellen vívott eposzi küzdelmet. Igen, azt is.
Laza hat órát kószáltunk a környéken, majd hazabuszoztunk, duble deckeren, amin ültek hárman, rajtunk kívül. Nagyon bosszantó, hogy nem vigyáznak a környezetükre ezek az írek, elég sok a szemét. Mondjuk tized annyi a szemetes, mint otthon. Mi is mindent elteszünk a táskánkba, és majd egy óra vagy kettő után jön szembe az első kuka, de ez sajnos nem várható el mindenkitől.
Bandi már töltött fel jó képeket erről az útról, de van 1-2 az én tarsolyomban is.
Eszik egy, a magyar boltból származó pilótakekszet, és ölel,
Á.
Ps: nekem nem esett le a horgászbácsi mikor mutatta a frissenkészült képet...
Törleszt
Napnál is kedvesebb, szomjazó retinával bejegyzéseket váró otthoniak!
Nem panaszból mondom, de első estémet töltöm egyedül Corknak messzi városában. Andrisunk (tudjátok, a srác, aki olyan jó fotókat postol a blogon...) ma itt hagyott engem remetei magányomba, és a Bus Éireann egy könnyfakasztóan túlfűtött járatán Dublinba utazott. (Legalább is, ami buszon én eddig itt utaztam az szanunákat vágott sutba) Tudjátok, hajnalhasasztó pelle tündérként ereszkedik le a ködön át Nóri, az új szereplő a blogunkon, mosolyt, nevetést, és egy nagy adag mediterrán temperamentumot hozva a kies keltikumba, nagy örömünkre. Vitatkozhatnánk azon, hogy az én örömöm tizede, vagy százada annak a kataklizmikus, robbanó eufóriának, amivel Andris búcsúzott, de esküszüm a kedvenc ecsetemre, hogy én is nagyon örülök jöttének.
Magányomban és elszigeteltségemben törlesztem nagy tartozásom felétek, és megpróbállak kárpótolni titeket azokért a vánszorgó napokért, amiket blog nélkül töltöttetek.
Kezdem ott, ahol abbahagytam, bár nem a saját akaratomból. Pont, mikor a kiállításmegnyitóról töltöttem fel a képeket, ment el a net.
Ehhez a kiállításhoz hozzáratozik az apró érdekesség, ami akár a "Kutya legyek, ha megértem ezeket a rohadt íreket" blogbejegyzés-sorozat nyitótémája is lehetne: a kiállító művész neve így hangzik:
Dzsó Kelli. Oké, semmi gond, Joe Kelly, nem? Mit képzelsz? Majd azt hiszed, úgy írjuk, mint bármelyik más angolnyelvű országban a földön, mi? Anyád! Jo Kelley. Lehet hogy túl érzékenyen értekezek lingvisztikai kérdésekben, de engem ez kiakaszt.
No. Másnap nyakunkba vettük megint a lábunkat, és elindultunk toronyirányt. Nem rossz helyek, de rájöttünk, hogy gyalog nem jutunk ki a városból. Mintha elénk termett volna Gandalf, és vaskos ír akcentussal az arcunkba böfögte volna, hogy "You shall not pass!!" gyakorlatilag nincs gyalogút, ami kivinne a mezőkre, vagy a dombokra. Láttunk szép helyeket, de most már biztos - busz, el messze.
Mutatok képeket, aztán írok megint.
Képet hozzáad, és ölel,
Á.
Nem panaszból mondom, de első estémet töltöm egyedül Corknak messzi városában. Andrisunk (tudjátok, a srác, aki olyan jó fotókat postol a blogon...) ma itt hagyott engem remetei magányomba, és a Bus Éireann egy könnyfakasztóan túlfűtött járatán Dublinba utazott. (Legalább is, ami buszon én eddig itt utaztam az szanunákat vágott sutba) Tudjátok, hajnalhasasztó pelle tündérként ereszkedik le a ködön át Nóri, az új szereplő a blogunkon, mosolyt, nevetést, és egy nagy adag mediterrán temperamentumot hozva a kies keltikumba, nagy örömünkre. Vitatkozhatnánk azon, hogy az én örömöm tizede, vagy százada annak a kataklizmikus, robbanó eufóriának, amivel Andris búcsúzott, de esküszüm a kedvenc ecsetemre, hogy én is nagyon örülök jöttének.
Magányomban és elszigeteltségemben törlesztem nagy tartozásom felétek, és megpróbállak kárpótolni titeket azokért a vánszorgó napokért, amiket blog nélkül töltöttetek.
Kezdem ott, ahol abbahagytam, bár nem a saját akaratomból. Pont, mikor a kiállításmegnyitóról töltöttem fel a képeket, ment el a net.
Ehhez a kiállításhoz hozzáratozik az apró érdekesség, ami akár a "Kutya legyek, ha megértem ezeket a rohadt íreket" blogbejegyzés-sorozat nyitótémája is lehetne: a kiállító művész neve így hangzik:
Dzsó Kelli. Oké, semmi gond, Joe Kelly, nem? Mit képzelsz? Majd azt hiszed, úgy írjuk, mint bármelyik más angolnyelvű országban a földön, mi? Anyád! Jo Kelley. Lehet hogy túl érzékenyen értekezek lingvisztikai kérdésekben, de engem ez kiakaszt.
No. Másnap nyakunkba vettük megint a lábunkat, és elindultunk toronyirányt. Nem rossz helyek, de rájöttünk, hogy gyalog nem jutunk ki a városból. Mintha elénk termett volna Gandalf, és vaskos ír akcentussal az arcunkba böfögte volna, hogy "You shall not pass!!" gyakorlatilag nincs gyalogút, ami kivinne a mezőkre, vagy a dombokra. Láttunk szép helyeket, de most már biztos - busz, el messze.
Mutatok képeket, aztán írok megint.
Képet hozzáad, és ölel,
Á.
2009. február 18., szerda
mindig csak az a franya net
Draga, karakterekben tan, de gondolatokban soha el nem hanyagolt otthoniak!
Az a nagy helyzet, hogy elment a net a szallasunkon harom napja, pont, mikor elkezdtem feltolteni a kiallitasmegnyitos kepeket.
Igy, nosztalgia-korokre lettunk kenyszeritve, a sulibol netezzuk azt a csekellyet. Lehet, hogy masoknak ez egy szegmensig sem jelent problemat, de en keptelen vagyok normalisan* gepelni ezeken a fejbelokott Machintosh billentyuzeteken. Remelem nemsokara megszerelik a kapcsolatot a hazban (ez tegnap nem sikerult nekik harom ora es ket rooter aran sem) es ujra teljes gozerovel indul utjara a blog.
Addig se legyen ketseg bennetek, hanyagsagunk oka soha nem a szeretet-, hanem a lehetosegek hianya.
Ekezetek hijjan olel,
A.
* = heveny idegbetegseg kockazata nelkul
Az a nagy helyzet, hogy elment a net a szallasunkon harom napja, pont, mikor elkezdtem feltolteni a kiallitasmegnyitos kepeket.
Igy, nosztalgia-korokre lettunk kenyszeritve, a sulibol netezzuk azt a csekellyet. Lehet, hogy masoknak ez egy szegmensig sem jelent problemat, de en keptelen vagyok normalisan* gepelni ezeken a fejbelokott Machintosh billentyuzeteken. Remelem nemsokara megszerelik a kapcsolatot a hazban (ez tegnap nem sikerult nekik harom ora es ket rooter aran sem) es ujra teljes gozerovel indul utjara a blog.
Addig se legyen ketseg bennetek, hanyagsagunk oka soha nem a szeretet-, hanem a lehetosegek hianya.
Ekezetek hijjan olel,
A.
* = heveny idegbetegseg kockazata nelkul
2009. február 16., hétfő
2009. február 15., vasárnap
sziasztok
a mai sétánk nevezhető sikertelennek abból a szempontból, hogy akármilyen célt tűztünk ki messziről, a látvány alapján, amikor odaértünk közel, mindig egy táblába ütköztünk, miszerint mindenki, aki nem rendelkezik tulajdonviszonyt igazoló okmánnyal az sürgősen forduljon vissza, mert különben rájuk lesz eresztve a kutya, ki lesz hívva a rendőrség és még sörétet is kaphat a fenekébe..Ez persze úgy van kiírva, hogy private property, de amikor már a huszonnegyedik ilyen táblába ütközöl, átírod magadban a jelentését...Úgyhogy mi csalódottan hátat fordítottunk minden alkalommal, és battyogtunk hazafelé, amikor megláttuk, hogy Cork város börtöne itt van egy köpésre, hát ki az aki kihagyná? Így vettünk egy balost, és betértünk a börtönből kialakított múzeumba. Illetve először csak a kertjét láttuk meg, ami igencsak impozáns, bacsapós, mert bent annál kellemetlenebb. Belépőhöz kaptunk egy meglepődésünkre magyar nyelvű guide-ot:), így megkaptunk minden információt, egy-két rabról is olvashattunk, a legtöbb kisebb lopásért ült, férfi, nő, gyerek egyaránt. Voltak bábuk, rabok, meg őrök, meg be lehetett menni a cellába, rendkívül szívderítő volt. A legérdekesebb része az volt, hogy az egyik cellában megmaradtak az eredeti falrajzok az 1900-as évek elejéről, rakok fel fotót. Ez elég félelmetes volt, könnyen el tudtad képzelni a pillanatot, amikor a tüdőbajos sovány rab két velőtrázó hurutos köhögés közt belekaparta a lerágott körmével az omladozó, penészes vakolatba az őr alakját, aki felügyelte minden lépését, akitől az ételt kapta, akitől a sorsa függött! muhaha Amúgy elég szar életük volt ott a raboknak, olvastunk róla, most nem írom le, elég annyi, hogy sokan beleőrültek, meg tífusz meg patkány meg minden ami a vasárnapi gyerekmatinéba nem férne bele. Mitnemondjak, jó volt kilépni a szabad levegőre, dohos szag volt bent, és hűvös, nyomott légkör. Ezzel a kellemes élménybeszámolóval köszönök el, aludjatok jól, holnap írunk megint!:) najó nem. Hazajöttünk, megettük mind a paprikáskrumplit, ami isteni lett (köszi Ádám), de miután feljavítottuk kotányi-féle csípőspaprikával, hát, könnybelábadt a szemünk az igazi magyar ízektől..! igazából nem, de nagyon finom volt. (Láttunk még a börtön előtt egy kórházból átalakított lakóparkot, ami tényleg gyönyorű volt, de ki az a perverz, aki beköltözik egy kórházba?? Ráadásul a kertjében volt egy elhagyatott kis templom, bedeszkázott ablakokkal, omladodó falakkal, áh, szörnyű lehet ott lakni.) sziasztok andris
a mai sétánk nevezhető sikertelennek abból a szempontból, hogy akármilyen célt tűztünk ki messziről, a látvány alapján, amikor odaértünk közel, mindig egy táblába ütköztünk, miszerint mindenki, aki nem rendelkezik tulajdonviszonyt igazoló okmánnyal az sürgősen forduljon vissza, mert különben rájuk lesz eresztve a kutya, ki lesz hívva a rendőrség és még sörétet is kaphat a fenekébe..Ez persze úgy van kiírva, hogy private property, de amikor már a huszonnegyedik ilyen táblába ütközöl, átírod magadban a jelentését...Úgyhogy mi csalódottan hátat fordítottunk minden alkalommal, és battyogtunk hazafelé, amikor megláttuk, hogy Cork város börtöne itt van egy köpésre, hát ki az aki kihagyná? Így vettünk egy balost, és betértünk a börtönből kialakított múzeumba. Illetve először csak a kertjét láttuk meg, ami igencsak impozáns, bacsapós, mert bent annál kellemetlenebb. Belépőhöz kaptunk egy meglepődésünkre magyar nyelvű guide-ot:), így megkaptunk minden információt, egy-két rabról is olvashattunk, a legtöbb kisebb lopásért ült, férfi, nő, gyerek egyaránt. Voltak bábuk, rabok, meg őrök, meg be lehetett menni a cellába, rendkívül szívderítő volt. A legérdekesebb része az volt, hogy az egyik cellában megmaradtak az eredeti falrajzok az 1900-as évek elejéről, rakok fel fotót. Ez elég félelmetes volt, könnyen el tudtad képzelni a pillanatot, amikor a tüdőbajos sovány rab két velőtrázó hurutos köhögés közt belekaparta a lerágott körmével az omladozó, penészes vakolatba az őr alakját, aki felügyelte minden lépését, akitől az ételt kapta, akitől a sorsa függött! muhaha Amúgy elég szar életük volt ott a raboknak, olvastunk róla, most nem írom le, elég annyi, hogy sokan beleőrültek, meg tífusz meg patkány meg minden ami a vasárnapi gyerekmatinéba nem férne bele. Mitnemondjak, jó volt kilépni a szabad levegőre, dohos szag volt bent, és hűvös, nyomott légkör. Ezzel a kellemes élménybeszámolóval köszönök el, aludjatok jól, holnap írunk megint!:) najó nem. Hazajöttünk, megettük mind a paprikáskrumplit, ami isteni lett (köszi Ádám), de miután feljavítottuk kotányi-féle csípőspaprikával, hát, könnybelábadt a szemünk az igazi magyar ízektől..! igazából nem, de nagyon finom volt. (Láttunk még a börtön előtt egy kórházból átalakított lakóparkot, ami tényleg gyönyorű volt, de ki az a perverz, aki beköltözik egy kórházba?? Ráadásul a kertjében volt egy elhagyatott kis templom, bedeszkázott ablakokkal, omladodó falakkal, áh, szörnyű lehet ott lakni.) sziasztok andris
Gasztronóm körök
Drága Ti!
A sors kegyetlen, de legalább humorérzékkel kegyetlenkedik.
A minap megkaptam drága (Szia Mama!) Anyámtól néhány hasznos receptet, amik viszonylag kis energiabefektetés árán nagy energiatöbblethez juttatják követelőző szervezeteinket. Paprikás krumpli, perkelt, rakottkolompér, ilyenek. Ihaj hát feleim, ki a piacra, és a Tecsópiacra, vegyük meg a hozzá kellőt.
Megkaptuk a kedves évfolyamtársainktól azoknak a boltoknak a nevét, amik az itteni piacon (amit egyébként úgy hívnak, hogy English Market) a legjobbak, ár meg minőség tekintetében is. Rá is bukkantunk egy fantasztikus hentesre, rengeteg hús és felvágott, teljesen korrekt (még nekünk, kelet európaiaknak is korrekt) áron. Vettünk is minden jót jövő hétre, de hopp, kolbász!
-Ekszkjúz mi, mennyi a kolbász?
-Szoszidzsot akarsz?
-Nem bazmeg, kolbászt, de ha csak szoszidzsod van, akkor muta azt.
Namost itt a sausage úgy néz ki, mint... a disznó..nem. hát... inkább egy leprás... nem, az sem. megvan, talán egy uborkának a... áhh, dehogy. Lényeg hogy gyomorforgatóan gusztustalan. Jó köszi, akkor máshol. Bejártuk a piacot, bejártuk a Tescot, valami tisztességes kolbász után kutatva. Sehol semmi. De tényleg. Ami van, és hasonlít az otthonihoz, meg a fél ösztöndíjunkba kerül. Néztük jobbra, néztük balra, polcok alján és tetején, futottunk hét kört a Tesco körül, majd egy nyolcadikat a piac körül, de minden eredményünk csak a sajnálkozó fejcsóválás gyakorlása lett.
Mindegy, akkor ez egy virslis paprikás kolopér lesz.
Egy nappal később (ma) sétáltunk el a piros-fehér-zöldre festett házikó előtt, amin felcsillant a HUNGARIAN FOOD felirat. Az ajtón magyarul: "Kopogj" Fülünkig futott a szánk. Bent a szotyitól kezdve a pilótakekszen keresztül a piros aranyig minden, amit csak hiányoltunk.
És parasztkolbász.
HALLLELLUJAAAAAAAAAAAAAAAAAAAH!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Feltankoltunk ezzel, azzal, egy kis túrórudi, egy kis csípős paprika. Olyan volt hazahozni, mint Atlantiszi szobordarabkákkal úszni ki a tengerpartra. Gyönyörű rendben betettük őket a polcunkra, féltve, szeretve, ápolva. Ma boldogan alszunk el. Holnaptól meg végre kicsit normalizálódik a kvizinünk.
Letörli a pirospaprikát a szája széléről, és ölel,
Á.
A sors kegyetlen, de legalább humorérzékkel kegyetlenkedik.
A minap megkaptam drága (Szia Mama!) Anyámtól néhány hasznos receptet, amik viszonylag kis energiabefektetés árán nagy energiatöbblethez juttatják követelőző szervezeteinket. Paprikás krumpli, perkelt, rakottkolompér, ilyenek. Ihaj hát feleim, ki a piacra, és a Tecsópiacra, vegyük meg a hozzá kellőt.
Megkaptuk a kedves évfolyamtársainktól azoknak a boltoknak a nevét, amik az itteni piacon (amit egyébként úgy hívnak, hogy English Market) a legjobbak, ár meg minőség tekintetében is. Rá is bukkantunk egy fantasztikus hentesre, rengeteg hús és felvágott, teljesen korrekt (még nekünk, kelet európaiaknak is korrekt) áron. Vettünk is minden jót jövő hétre, de hopp, kolbász!
-Ekszkjúz mi, mennyi a kolbász?
-Szoszidzsot akarsz?
-Nem bazmeg, kolbászt, de ha csak szoszidzsod van, akkor muta azt.
Namost itt a sausage úgy néz ki, mint... a disznó..nem. hát... inkább egy leprás... nem, az sem. megvan, talán egy uborkának a... áhh, dehogy. Lényeg hogy gyomorforgatóan gusztustalan. Jó köszi, akkor máshol. Bejártuk a piacot, bejártuk a Tescot, valami tisztességes kolbász után kutatva. Sehol semmi. De tényleg. Ami van, és hasonlít az otthonihoz, meg a fél ösztöndíjunkba kerül. Néztük jobbra, néztük balra, polcok alján és tetején, futottunk hét kört a Tesco körül, majd egy nyolcadikat a piac körül, de minden eredményünk csak a sajnálkozó fejcsóválás gyakorlása lett.
Mindegy, akkor ez egy virslis paprikás kolopér lesz.
Egy nappal később (ma) sétáltunk el a piros-fehér-zöldre festett házikó előtt, amin felcsillant a HUNGARIAN FOOD felirat. Az ajtón magyarul: "Kopogj" Fülünkig futott a szánk. Bent a szotyitól kezdve a pilótakekszen keresztül a piros aranyig minden, amit csak hiányoltunk.
És parasztkolbász.
HALLLELLUJAAAAAAAAAAAAAAAAAAAH!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Feltankoltunk ezzel, azzal, egy kis túrórudi, egy kis csípős paprika. Olyan volt hazahozni, mint Atlantiszi szobordarabkákkal úszni ki a tengerpartra. Gyönyörű rendben betettük őket a polcunkra, féltve, szeretve, ápolva. Ma boldogan alszunk el. Holnaptól meg végre kicsit normalizálódik a kvizinünk.
Letörli a pirospaprikát a szája széléről, és ölel,
Á.
2009. február 12., csütörtök
hát sziasztok
mindig, amikor az Ádám ír először, úgy érzem, az én bejegyzésem csak gyenge árnyéka az övének, ami szürkületkor, ködben, 100 méterről, háttal állva nézve elfogadható...na mindegy, nem szegi kedvem, írok pár sort a megnyitóról. Tulajdonképpen nem sokban különbözik egy otthonitól, ugyanolyan unalmas, ugyanannyi ember van, ugyanazok az emberek beszélnek (tisztségüket tekintve természetesen) és ugyanúgy megtalálható művész, művészettörténész, utcáról-betévedt, rokon, éhes és szomjas egyetemista, akik arra vártak egész nap, hogy végre ehessenek valamit ingyen. Na most ők nem jártak túl jól, mert az otthoni megnyitókkal ellentétben itt nem zsíros kenyeret kínálnak pirospaprikával és lilahagymával, és nem is finom hamubasült pogácsát, hanem a legkülönfélébb zöldségeket, csíkokra vágva, sőt, még a zeller szárát sem sajnálják a látogatótól, kissé rágós ugyan, de hat úgyis a MŰVÉSZETÉRT jöttünk, vagy nem? Lement a megnyitóbeszéd, mind a három(!), majd egy kisasszony, elég nevetséges módon, piros mappával a kezében felhívta a közönség figyelmét arra, hogy most rendkívül jutányos áron juthatnak hozzá a művészethez, és bolond aki kihagyja, és hogy nála lehet fizetni. Egyébként tényleg jók voltak a képek, egy hatvan év körüli nő készítette őket, egy grafikus, a neve Jo Kelly. Ott tanít az egyetemen, nem engem, de láttam már arrafelé. Aztán a korábban említett Christine bemutatott egy nőnek, aki a helyi kb. grafikus szövetség, alapítvány, műhely veztetője, és tulajdonéppen megbeszélte vele helyettem, hogy akkor ma elmegyek körülnézni. Elmentem, sok értelme nem volt, láttam még egy ugyanolyan grafikaműhelyt, mint eddig mindig, mindenesetre megvolt a pofavizit, szó ne érje a ház elejét. (Egyébként ilyen egyesület van otthon is, arra jó, hogy a lediplomázott grafikusok tudjanak hol dolgozni, hamár az egyetemre nem mehetnek be.) A megnyitó után átmentünk a volt a lakótársainkhoz, akik megvendégeltek minket egy lucullusi lakomára, háromfogásos vacsora, nagyon finom volt. Hát ennyi. Csatlakozom Ádámhoz, HIÁNYOZTOK, mindenki, nagyon jó, hogy tudjuk így tartani a kapcsolatot! vigyázzatok magatokra puszilok mindenkit, meg pacsi meg béke meg ölelés
mindig, amikor az Ádám ír először, úgy érzem, az én bejegyzésem csak gyenge árnyéka az övének, ami szürkületkor, ködben, 100 méterről, háttal állva nézve elfogadható...na mindegy, nem szegi kedvem, írok pár sort a megnyitóról. Tulajdonképpen nem sokban különbözik egy otthonitól, ugyanolyan unalmas, ugyanannyi ember van, ugyanazok az emberek beszélnek (tisztségüket tekintve természetesen) és ugyanúgy megtalálható művész, művészettörténész, utcáról-betévedt, rokon, éhes és szomjas egyetemista, akik arra vártak egész nap, hogy végre ehessenek valamit ingyen. Na most ők nem jártak túl jól, mert az otthoni megnyitókkal ellentétben itt nem zsíros kenyeret kínálnak pirospaprikával és lilahagymával, és nem is finom hamubasült pogácsát, hanem a legkülönfélébb zöldségeket, csíkokra vágva, sőt, még a zeller szárát sem sajnálják a látogatótól, kissé rágós ugyan, de hat úgyis a MŰVÉSZETÉRT jöttünk, vagy nem? Lement a megnyitóbeszéd, mind a három(!), majd egy kisasszony, elég nevetséges módon, piros mappával a kezében felhívta a közönség figyelmét arra, hogy most rendkívül jutányos áron juthatnak hozzá a művészethez, és bolond aki kihagyja, és hogy nála lehet fizetni. Egyébként tényleg jók voltak a képek, egy hatvan év körüli nő készítette őket, egy grafikus, a neve Jo Kelly. Ott tanít az egyetemen, nem engem, de láttam már arrafelé. Aztán a korábban említett Christine bemutatott egy nőnek, aki a helyi kb. grafikus szövetség, alapítvány, műhely veztetője, és tulajdonéppen megbeszélte vele helyettem, hogy akkor ma elmegyek körülnézni. Elmentem, sok értelme nem volt, láttam még egy ugyanolyan grafikaműhelyt, mint eddig mindig, mindenesetre megvolt a pofavizit, szó ne érje a ház elejét. (Egyébként ilyen egyesület van otthon is, arra jó, hogy a lediplomázott grafikusok tudjanak hol dolgozni, hamár az egyetemre nem mehetnek be.) A megnyitó után átmentünk a volt a lakótársainkhoz, akik megvendégeltek minket egy lucullusi lakomára, háromfogásos vacsora, nagyon finom volt. Hát ennyi. Csatlakozom Ádámhoz, HIÁNYOZTOK, mindenki, nagyon jó, hogy tudjuk így tartani a kapcsolatot! vigyázzatok magatokra puszilok mindenkit, meg pacsi meg béke meg ölelés
Corki kihelyezett szintetikus kábelgyámunk, Christine Pybus
Tik, kik Pest és Buda flaszterét koptatjátok távoli magányotokban!
bár a blogra nem írtuk meg első felháborodásunkban az esetet, csak néhányotoknak meséltük a Skype tág szérűjén, így is, úgy is nyilvánosan vissza kell vonjuk rágalmainkat. Mindenesetre vicces, mesélem elölről.
Adott Christine Pybus. Ő a külügyi koordinátor itt Corkban, vele emailezgettünk hónapokkal azelőtt már, hogy egyáltalán kidobtuk volna a málnaszörpöt Ferihegyen, hogy becsekkolhassunk.
Christine Pybus... egy.. kifejezetten érdekes személyiség. Sokáig próbáltunk* eligazodni rajta, valamikor félúton szólt be Theseus, hogy:
-Srácok, ez a hard pálya... Gyakoroljatok előtte egy kicsit a Knossosi Labirintuson, az a tutorial...
Lényeg, hogy nagyon erőszakos, nagyon tolakodó, nagyon izgőmozgó jövök-megyek, szervezkedem, beleszólok, neked-így-jó-lesz attitűdöt (Csernobilt megszégyenítően) SUGÁRZÓ személyiség. Na jó, hát ilyenek mindenhol vannak.
De közben meg rájössz, hogy ezt értünk csinálja, és tök sok extra kört fut azért, hogy mi be tudjunk illeszkedni az új suliba, mindezt úgy, hogy közben tanít is, komplett évfolyamot (azaz, a Rudnay Zsófival, az otthoni külügyissel ellentétben nem csak a külföldiekkel van dolga)
Lényeg, hogy elképsztően ambivalens figura, és néhanéha fújunk rá keményen, ha túl nyomulós, vagy túl erőszakos egyes (bizonyos? jaj nee...) napokon.
Emellett, úgy hozta heves szeszélyem, hogy beírtam a Google-be ** a nevét, ami ki is dobott egy egészen lenyűgöző honlapot. Christine Pybus Fine Art. Pöpec. Van itt minden, kérem szépen, ami sajnálatos módon kimaradt a Tescoból. Lemaradt tán valaki a Nagyasszonybátorújhelyi Naív Festők Déljászsági Biennáléjáról? Sebaj! Most on-line megrendelheti (keretben, vagy keret nélkül) a Hányingerek Hajócskáját, a nagysikerű Száradtszarszín Sziklákat (sirállyal vagy anélkül) a tavalyi közönségkedvenc Csendélet Elcseszett Csípőműtéttel-t, vagy a személyes favoritomat, az 3i néven elhíresült I Invented Impressionism című remekművet.
A raktárból pedig elő tudunk hozni mindent, mi szemnek - szájnak csak ingere.
Mondanom sem kell, padlót fogtam. Mondanom sem kell, megmutattam Andrisnak. Mondanom se kell, Andris padlót fogott. Mondanom sem kell, fogtuk egy jó ideig a padlót. Mikor biztosak voltunk már benne, hogy a padló nem csúszik messzebbre a lábunk alól, feltettük a jogos kérdést:
-Hogy a brá szottyadványos kibekergetett trőcsébe lehet egy ilyen bumburnyák egy sejrefittyom művészeti főiskola hörtyögős tanára? Mi történt a világgal? Hol az értelem? Hol a jóérzés? Hol vannak az alapvető emberi létfenntartási ösztönök? Ez olyan egy tanári kartól, mintha a Nostromo legénysége meghívott volna egy Xenomorphot mondjuk tüzérnek a fedélzetre.
A sztori bonyolódik. Elég erősen feszélyezve éreztük magunkat két nappal később, mikor reggel összefutottunk vele. Laza kics csit-cset az aznapi teendőkről, mikor, hova kell mennünk, melyik tanár mikor, hol, ilyesmi. Már menni készült mikor "hopp! Srácok, el is felejtem, van nektek valamim." Jó, gondoltam, biztos megint egy űrlap, vagy hasonló.
Kihúzott a táskájából egy tortát.
Szünet.
Nektek sütöttem.
Szünet. Valahol a távolban egy ló nyerít.
Mondtátok a minap, mennyire hiányzik anyátok főztje, ezért sütöttem nektek egy tortát.***
Szünet. Az ember agyában futnak-robognak a lehetséges magyarázatok. Kitudódott, hogy rosszat gondolunk róla, és zavarba akar hozni? Kitudódott, hogy rosszat gondolunk róla, és meg akar mérgezni?
Mindenesetre hebegtünk-habogtunk, hogy köszönjük, és mit volt mit tenni, enyhe bűntudattal, de elsompolyogtunk a helyszínről. Milyen ember ez a Christine? Bolond teljesen? Vagy ennyire naív lenne? Ne adj Isten valami ördögi terve van, és ez a gyümölcskenyér (~fruitcake) a csali? Talán skizo, és egyik percében hatalmaskodó domina a főiskola félhomályos kamráiban, másik pillanatában szájbacsűrt impresszionista utánérzéseket pingálgat, és tortákat süt a diákjainak? Mi van?? Most tényleg!
Na, a katarzis tegnap este jött el, mikor is kiállításmegnyitóra mentünk. Bandi majd beszámol. Természetesen ott volt Christine is, és hogy- hogy nem? Hát persze hogy letámadt minket mindenféle hova menjünk mit csináljunk témával. Szóba jött az Internet, és el is kottyantottam, hogy megnéztük a honlapját.
Igen igen, kéne már egy honlap, mondja.
Őőő? Ádi néz nemértem fejjel.
Jajj neeeee.... Mindenki azzal a borzalmas lanchesteri szipirtyóval jön, aki bitorolja a nevemet, és festi a borzadványait. Mindenki azt hiszi, hogy én vagyok annyira ciki. Még ha Smith lennék, vagy Brown, de ez egy tök ritka név!
Pram pram pram praaaam...
Mindenesetre megigértettem vele, hogy majd mutat valamit, ahonnan megtudhatjuk Ő miket csinál. Az este remek volt, de azt már meghagyom Bandinak.
Rossz az aki rosszra gondol, mondta az öreg bagoly, és pislogott kettőt.
Ölel,
Á.
* - mi a csuhajjért írok múltidőt? Máig nem sikerült...
** - magyarul ig. (rá)guglizni -tam -tál -tak... fn. gugli
*** - Bizony Anyám, tényleg nagyon hiányzik a főztöd. Tényleg. Meg te is.
bár a blogra nem írtuk meg első felháborodásunkban az esetet, csak néhányotoknak meséltük a Skype tág szérűjén, így is, úgy is nyilvánosan vissza kell vonjuk rágalmainkat. Mindenesetre vicces, mesélem elölről.
Adott Christine Pybus. Ő a külügyi koordinátor itt Corkban, vele emailezgettünk hónapokkal azelőtt már, hogy egyáltalán kidobtuk volna a málnaszörpöt Ferihegyen, hogy becsekkolhassunk.
Christine Pybus... egy.. kifejezetten érdekes személyiség. Sokáig próbáltunk* eligazodni rajta, valamikor félúton szólt be Theseus, hogy:
-Srácok, ez a hard pálya... Gyakoroljatok előtte egy kicsit a Knossosi Labirintuson, az a tutorial...
Lényeg, hogy nagyon erőszakos, nagyon tolakodó, nagyon izgőmozgó jövök-megyek, szervezkedem, beleszólok, neked-így-jó-lesz attitűdöt (Csernobilt megszégyenítően) SUGÁRZÓ személyiség. Na jó, hát ilyenek mindenhol vannak.
De közben meg rájössz, hogy ezt értünk csinálja, és tök sok extra kört fut azért, hogy mi be tudjunk illeszkedni az új suliba, mindezt úgy, hogy közben tanít is, komplett évfolyamot (azaz, a Rudnay Zsófival, az otthoni külügyissel ellentétben nem csak a külföldiekkel van dolga)
Lényeg, hogy elképsztően ambivalens figura, és néhanéha fújunk rá keményen, ha túl nyomulós, vagy túl erőszakos egyes (bizonyos? jaj nee...) napokon.
Emellett, úgy hozta heves szeszélyem, hogy beírtam a Google-be ** a nevét, ami ki is dobott egy egészen lenyűgöző honlapot. Christine Pybus Fine Art. Pöpec. Van itt minden, kérem szépen, ami sajnálatos módon kimaradt a Tescoból. Lemaradt tán valaki a Nagyasszonybátorújhelyi Naív Festők Déljászsági Biennáléjáról? Sebaj! Most on-line megrendelheti (keretben, vagy keret nélkül) a Hányingerek Hajócskáját, a nagysikerű Száradtszarszín Sziklákat (sirállyal vagy anélkül) a tavalyi közönségkedvenc Csendélet Elcseszett Csípőműtéttel-t, vagy a személyes favoritomat, az 3i néven elhíresült I Invented Impressionism című remekművet.
A raktárból pedig elő tudunk hozni mindent, mi szemnek - szájnak csak ingere.
Mondanom sem kell, padlót fogtam. Mondanom sem kell, megmutattam Andrisnak. Mondanom se kell, Andris padlót fogott. Mondanom sem kell, fogtuk egy jó ideig a padlót. Mikor biztosak voltunk már benne, hogy a padló nem csúszik messzebbre a lábunk alól, feltettük a jogos kérdést:
-Hogy a brá szottyadványos kibekergetett trőcsébe lehet egy ilyen bumburnyák egy sejrefittyom művészeti főiskola hörtyögős tanára? Mi történt a világgal? Hol az értelem? Hol a jóérzés? Hol vannak az alapvető emberi létfenntartási ösztönök? Ez olyan egy tanári kartól, mintha a Nostromo legénysége meghívott volna egy Xenomorphot mondjuk tüzérnek a fedélzetre.
A sztori bonyolódik. Elég erősen feszélyezve éreztük magunkat két nappal később, mikor reggel összefutottunk vele. Laza kics csit-cset az aznapi teendőkről, mikor, hova kell mennünk, melyik tanár mikor, hol, ilyesmi. Már menni készült mikor "hopp! Srácok, el is felejtem, van nektek valamim." Jó, gondoltam, biztos megint egy űrlap, vagy hasonló.
Kihúzott a táskájából egy tortát.
Szünet.
Nektek sütöttem.
Szünet. Valahol a távolban egy ló nyerít.
Mondtátok a minap, mennyire hiányzik anyátok főztje, ezért sütöttem nektek egy tortát.***
Szünet. Az ember agyában futnak-robognak a lehetséges magyarázatok. Kitudódott, hogy rosszat gondolunk róla, és zavarba akar hozni? Kitudódott, hogy rosszat gondolunk róla, és meg akar mérgezni?
Mindenesetre hebegtünk-habogtunk, hogy köszönjük, és mit volt mit tenni, enyhe bűntudattal, de elsompolyogtunk a helyszínről. Milyen ember ez a Christine? Bolond teljesen? Vagy ennyire naív lenne? Ne adj Isten valami ördögi terve van, és ez a gyümölcskenyér (~fruitcake) a csali? Talán skizo, és egyik percében hatalmaskodó domina a főiskola félhomályos kamráiban, másik pillanatában szájbacsűrt impresszionista utánérzéseket pingálgat, és tortákat süt a diákjainak? Mi van?? Most tényleg!
Na, a katarzis tegnap este jött el, mikor is kiállításmegnyitóra mentünk. Bandi majd beszámol. Természetesen ott volt Christine is, és hogy- hogy nem? Hát persze hogy letámadt minket mindenféle hova menjünk mit csináljunk témával. Szóba jött az Internet, és el is kottyantottam, hogy megnéztük a honlapját.
Igen igen, kéne már egy honlap, mondja.
Őőő? Ádi néz nemértem fejjel.
Jajj neeeee.... Mindenki azzal a borzalmas lanchesteri szipirtyóval jön, aki bitorolja a nevemet, és festi a borzadványait. Mindenki azt hiszi, hogy én vagyok annyira ciki. Még ha Smith lennék, vagy Brown, de ez egy tök ritka név!
Pram pram pram praaaam...
Mindenesetre megigértettem vele, hogy majd mutat valamit, ahonnan megtudhatjuk Ő miket csinál. Az este remek volt, de azt már meghagyom Bandinak.
Rossz az aki rosszra gondol, mondta az öreg bagoly, és pislogott kettőt.
Ölel,
Á.
* - mi a csuhajjért írok múltidőt? Máig nem sikerült...
** - magyarul ig. (rá)guglizni -tam -tál -tak... fn. gugli
*** - Bizony Anyám, tényleg nagyon hiányzik a főztöd. Tényleg. Meg te is.
2009. február 9., hétfő
Nemzetközi Sarok Intermediate Angoltudásúaknak
Sokszor Ölelt Otthoniak!
Most kapok a fejemhez, hogy tartozom nektek a nemzetközi buliról szóló beszámolóval.
Borzalmas volt.
Örömömben, hogy már nem vagyok ott, ölellek titeket,
Á.
Ui.: Úgy történt, hogy elmentünk erre a Mardyke nevű helyre, ahova az ékesen szóló meghívót kaptuk. Egy nagy vásárcsarnokból átalakított szórakozóhely, ahol billiárd, bowling, asztalok, több bárpult, boxok, minden ilyesmi "itt jól tudod magad érezni" berendezés van összehordva.
Először szembejött az itallap, ahol a legolcsóbb sör a Guinness volt. Nem baj, ha Guinnesst kell innunk, hát annyi baj legyen.
Nekem ott kezdett büdi lenni a kaki a záptojáson, mikor a pultoslány elénk csapta a pintet, és folyt le minden oldalán a hab, meg még le se üllepedett. Namost, egy Ászokkal vagy akár egy Heinekennel ez egy percig sem lenne gond. De ezeket a barna ír söröket a kedvenc kis lokálpubunkban olyan odafigyeleléssel, és kimondom: szeretettel csapolja a pultosbácsi, hogy azt öröm nézni. A vendégek meg nem veszik el percekig, majd, mikor teljesen leüllepedett, a pultos rátölt még 1 centit kb. No, akkor lehet inni.
Szó mint száz, kezemen lefolyó Guinnessel megkerestük az International Party-t. Azt képzeljétek el, ahogy ennek a hatalmas komplexumnak az egyik sarkában ül 15-20 külföldi, és bután néznek egymásra, miközben feszengve szorongatnak egy-egy sört, és alig tudnak egymással kommunikálni, mert mindenki töri az angolt. Idézek:
-Szóval...őő.. hideg van Svédországban?
-Hát igen, nagyon szép az Eiffel tornyotok...
-És... Sok a tengerpart, ott Görögországban?
-Jó sokan vagytok ti kínaiak...
-Ízlik a sör?
Jááj. Miután fecserésztünk kicsit a magányos francia programozóval, a mindennel elégedetlen kövér német business-tanonc nénivel és a masszívan önbizalomhiányos bajor marketingessel, berobbant a közéletbe egy hiperaktív, üldözési mániás cseh, aki Paja Beát megszégyenítő gesztikulálással és alapjában véve elemezhetetlen felsőtestmozgással nekünk esett, mint magyaroknak, mondván:
- Én cseh vagyok. Nektek bajotok van a szlovákokkal? Mert ha bajotok van a szlovákokkal akkor velem is bajotok van. Mert én cseh vagyok. Tudjátok, cseh meg szlovák... áhh, egy nemzet! Egy kultúra! Kéz a kézben, barátok, tudod? Szóval ha bajotok van a szlovákokkal akkor nekem van bajom veletek. Mert én cseh vagyok. És cseh meg szlovák...
Szerintem azóta is ott mondja a bőrhuzatnak, mert nem hiszem, hogy feltűnt neki, hogy rajtunk kívül mindenki más is otthagyta őt is, az egész helyet is.
Vicces mindenesetre, hogy repülünk két és félezer kilométert, hogy a szomszédainkkal kapcsolatos konfliktusokkal foglalkozhassunk, nem? Szerencsére másnap volt az a remek szülinapi klánbuli, amiről írt a Bandi. No, az nagyon jó volt.
Most kapok a fejemhez, hogy tartozom nektek a nemzetközi buliról szóló beszámolóval.
Borzalmas volt.
Örömömben, hogy már nem vagyok ott, ölellek titeket,
Á.
Ui.: Úgy történt, hogy elmentünk erre a Mardyke nevű helyre, ahova az ékesen szóló meghívót kaptuk. Egy nagy vásárcsarnokból átalakított szórakozóhely, ahol billiárd, bowling, asztalok, több bárpult, boxok, minden ilyesmi "itt jól tudod magad érezni" berendezés van összehordva.
Először szembejött az itallap, ahol a legolcsóbb sör a Guinness volt. Nem baj, ha Guinnesst kell innunk, hát annyi baj legyen.
Nekem ott kezdett büdi lenni a kaki a záptojáson, mikor a pultoslány elénk csapta a pintet, és folyt le minden oldalán a hab, meg még le se üllepedett. Namost, egy Ászokkal vagy akár egy Heinekennel ez egy percig sem lenne gond. De ezeket a barna ír söröket a kedvenc kis lokálpubunkban olyan odafigyeleléssel, és kimondom: szeretettel csapolja a pultosbácsi, hogy azt öröm nézni. A vendégek meg nem veszik el percekig, majd, mikor teljesen leüllepedett, a pultos rátölt még 1 centit kb. No, akkor lehet inni.
Szó mint száz, kezemen lefolyó Guinnessel megkerestük az International Party-t. Azt képzeljétek el, ahogy ennek a hatalmas komplexumnak az egyik sarkában ül 15-20 külföldi, és bután néznek egymásra, miközben feszengve szorongatnak egy-egy sört, és alig tudnak egymással kommunikálni, mert mindenki töri az angolt. Idézek:
-Szóval...őő.. hideg van Svédországban?
-Hát igen, nagyon szép az Eiffel tornyotok...
-És... Sok a tengerpart, ott Görögországban?
-Jó sokan vagytok ti kínaiak...
-Ízlik a sör?
Jááj. Miután fecserésztünk kicsit a magányos francia programozóval, a mindennel elégedetlen kövér német business-tanonc nénivel és a masszívan önbizalomhiányos bajor marketingessel, berobbant a közéletbe egy hiperaktív, üldözési mániás cseh, aki Paja Beát megszégyenítő gesztikulálással és alapjában véve elemezhetetlen felsőtestmozgással nekünk esett, mint magyaroknak, mondván:
- Én cseh vagyok. Nektek bajotok van a szlovákokkal? Mert ha bajotok van a szlovákokkal akkor velem is bajotok van. Mert én cseh vagyok. Tudjátok, cseh meg szlovák... áhh, egy nemzet! Egy kultúra! Kéz a kézben, barátok, tudod? Szóval ha bajotok van a szlovákokkal akkor nekem van bajom veletek. Mert én cseh vagyok. És cseh meg szlovák...
Szerintem azóta is ott mondja a bőrhuzatnak, mert nem hiszem, hogy feltűnt neki, hogy rajtunk kívül mindenki más is otthagyta őt is, az egész helyet is.
Vicces mindenesetre, hogy repülünk két és félezer kilométert, hogy a szomszédainkkal kapcsolatos konfliktusokkal foglalkozhassunk, nem? Szerencsére másnap volt az a remek szülinapi klánbuli, amiről írt a Bandi. No, az nagyon jó volt.
Az Apple Computer, General Electric, és Ford Motors után az andrewandadam-ot is elérte a gazdasági világválság
Édes családom, édes barátaim és édes édeseim!
Minden oly' idillien kezdődött. Megkaptuk a fasírt, és a töltött krumpli receptjét Andris mamájától. Az ég azúrban játszott, a madarak trillázva ünnepelték a rügyek nyílását, a folyó pontos ritmusban csörgedezett, az emberek az utcán megengedtek maguknak egy halvány, de annál reménytelibb mosolyt.
Aztán elkezdődött a balszerencsék sora. A civilizáció fölé súlyos fellegként tornyosuló sors balsejtelmekkel teli árnyat vetett a Hartlands Road 3-ra is.
Először szétesett a fasírt. Sebaj Tóbiás, a legfinomabb ételek rondák mint a bűn, meg egyébként is az ízéért esszük. Aztán nem sikerült kivájni a krumpli belsejét. Ó, hogy is ronthatta volna el ez az apróság a kedvünket, ihhaj vagyunk komáim.
Aztán bejött a konyhába Sinead, a főbérlőnk, jeges sugallatot kavarva fel a levegőben. A tücskök abbahagyták a ciripelést, a rügyek, az elmúlt százmillió évben először, mintha megtorpantak volna nyílásuk folyamatában. A varjú fájdalmasan károgott, az őzike ijedten kapta fel a fejét, és könny szökött szemünkbe.
Kiderült, hogy az internetkapcsolatunk, amiről eddig csak oly sok jót mondhattunk nektek, mely gyors folyású hegyi patakként kötött össze palackpostán titeket és minket, mely sudáran és megingathatatlanul áll a hegyormon, akár a szálas bükk - korlátozott.
30 GB van egy hónapra. Eleinte nem is hallatszott olyan rosszul, aztán - alas - leosztottuk ezt a 30-at 6-tal, ahányan itt lakunk, és kijött a vérben úszó (gondolkodik...) 5-ös szám. Erre rá jön, hogy az Úr 2009-ik évének, Hóólvadás havának 9-ik napján 20GB-nál tartunk. Fájdalom!
5 GB, mennyit ér az ember? 5 GB, mely gúzsba köt, 5 GB mely mélyre taszít a nélkülözés katlanába. Nincs többé letöltés (nem baj) nincs többé korlátlan YouTube (nem baj) nincs többé... nincs.
Reméljük, hogy nem futunk ki a szívünkben Euróinknál is becsesebb helyet elfoglaló bitejainkból, de ha igen, akkor sajnos nem nagyon fogunk tudni nagy, jó minőségű fotókat feltölteni.
Ám, hogy minden rossz ragyás háta mögött megbújjon egy csipet tündöklő jó is - ez legalább okot ad egy nagy fotónézegetős banzájra, majd otthon. Mindenesetre írjuk a bejegyzéseket, és rakunk fel fotókat, csak sokkal kisebbek lesznek. A nagyokat majd megkapjátok odahaza.
Szavak híján ölel,
Á.
Minden oly' idillien kezdődött. Megkaptuk a fasírt, és a töltött krumpli receptjét Andris mamájától. Az ég azúrban játszott, a madarak trillázva ünnepelték a rügyek nyílását, a folyó pontos ritmusban csörgedezett, az emberek az utcán megengedtek maguknak egy halvány, de annál reménytelibb mosolyt.
Aztán elkezdődött a balszerencsék sora. A civilizáció fölé súlyos fellegként tornyosuló sors balsejtelmekkel teli árnyat vetett a Hartlands Road 3-ra is.
Először szétesett a fasírt. Sebaj Tóbiás, a legfinomabb ételek rondák mint a bűn, meg egyébként is az ízéért esszük. Aztán nem sikerült kivájni a krumpli belsejét. Ó, hogy is ronthatta volna el ez az apróság a kedvünket, ihhaj vagyunk komáim.
Aztán bejött a konyhába Sinead, a főbérlőnk, jeges sugallatot kavarva fel a levegőben. A tücskök abbahagyták a ciripelést, a rügyek, az elmúlt százmillió évben először, mintha megtorpantak volna nyílásuk folyamatában. A varjú fájdalmasan károgott, az őzike ijedten kapta fel a fejét, és könny szökött szemünkbe.
Kiderült, hogy az internetkapcsolatunk, amiről eddig csak oly sok jót mondhattunk nektek, mely gyors folyású hegyi patakként kötött össze palackpostán titeket és minket, mely sudáran és megingathatatlanul áll a hegyormon, akár a szálas bükk - korlátozott.
30 GB van egy hónapra. Eleinte nem is hallatszott olyan rosszul, aztán - alas - leosztottuk ezt a 30-at 6-tal, ahányan itt lakunk, és kijött a vérben úszó (gondolkodik...) 5-ös szám. Erre rá jön, hogy az Úr 2009-ik évének, Hóólvadás havának 9-ik napján 20GB-nál tartunk. Fájdalom!
5 GB, mennyit ér az ember? 5 GB, mely gúzsba köt, 5 GB mely mélyre taszít a nélkülözés katlanába. Nincs többé letöltés (nem baj) nincs többé korlátlan YouTube (nem baj) nincs többé... nincs.
Reméljük, hogy nem futunk ki a szívünkben Euróinknál is becsesebb helyet elfoglaló bitejainkból, de ha igen, akkor sajnos nem nagyon fogunk tudni nagy, jó minőségű fotókat feltölteni.
Ám, hogy minden rossz ragyás háta mögött megbújjon egy csipet tündöklő jó is - ez legalább okot ad egy nagy fotónézegetős banzájra, majd otthon. Mindenesetre írjuk a bejegyzéseket, és rakunk fel fotókat, csak sokkal kisebbek lesznek. A nagyokat majd megkapjátok odahaza.
Szavak híján ölel,
Á.
2009. február 8., vasárnap
sziasztok
első olyan hétvégénket töltjük itt, amely dolgos hétköznapok után ért. Tegnap megfőztük első igazi, rendes ebédünket, nagyon finom lett, ha bárkinek kell a recept, nyugodtan jelentkezzen. Előtte elmentünk sétálni egy olyan irányba, amerre még nem jártunk eddig, célba vettük a városon kívüli zöldellő dombokat, és toronyiránt nekivágtunk. Odafelé sajnos egy autóút mellett kellett mennünk, az nem volt olyan jó, de aztán letértünk az első adandó alkalommal, és az olyan volt, mintha egy dimenziókapun léptünk volna át. Addig a hangos, zúgó autóút mellett haladtunk, nem hallottuk egymás szavát se, aztán miután elkanyarodtunk balra, gyakorlatilag rögtön csend lett, és beléptünk a felső tízezer felső százainak világába. Villák, gyönyörű kertek, vagyis inkább birtokok, minden egyes fűszál egyforma méretű, minden ház kapujánál márványtáblácska jelzi a család nevét, és a furcsa módon oly gyakori pálmafa még egzotikusabbá teszi a hangulatot. Persze voltak ott is alacsonyabb anyagi szinten élő családok, ez nem a ház méretéből derült ki, hanem hogy csak egy opel állt a ház előtt és nem egy amg mercedes. Persze lehet, hogy az a kertészé volt...Mindegy, visszafelé egy másik útvonalon jöttünk, nagyon kellemes volt, lakóparkok, békés utcák, kedves emberek. Aztán este elmentünk egy szülinapi buliba, 10-től 50-ig minden korosztály ott volt, egy igazi családi buli, finom sütemények, és sörre is megvendégeltek, jó volt. Ma rendrakást tervezünk, aztán este azt a szart kéne olvasnunk, de megint hétágra süt a nap, úgyhogy nem tudom mi lesz a terveinkből. Írok még, sziasztok andris
első olyan hétvégénket töltjük itt, amely dolgos hétköznapok után ért. Tegnap megfőztük első igazi, rendes ebédünket, nagyon finom lett, ha bárkinek kell a recept, nyugodtan jelentkezzen. Előtte elmentünk sétálni egy olyan irányba, amerre még nem jártunk eddig, célba vettük a városon kívüli zöldellő dombokat, és toronyiránt nekivágtunk. Odafelé sajnos egy autóút mellett kellett mennünk, az nem volt olyan jó, de aztán letértünk az első adandó alkalommal, és az olyan volt, mintha egy dimenziókapun léptünk volna át. Addig a hangos, zúgó autóút mellett haladtunk, nem hallottuk egymás szavát se, aztán miután elkanyarodtunk balra, gyakorlatilag rögtön csend lett, és beléptünk a felső tízezer felső százainak világába. Villák, gyönyörű kertek, vagyis inkább birtokok, minden egyes fűszál egyforma méretű, minden ház kapujánál márványtáblácska jelzi a család nevét, és a furcsa módon oly gyakori pálmafa még egzotikusabbá teszi a hangulatot. Persze voltak ott is alacsonyabb anyagi szinten élő családok, ez nem a ház méretéből derült ki, hanem hogy csak egy opel állt a ház előtt és nem egy amg mercedes. Persze lehet, hogy az a kertészé volt...Mindegy, visszafelé egy másik útvonalon jöttünk, nagyon kellemes volt, lakóparkok, békés utcák, kedves emberek. Aztán este elmentünk egy szülinapi buliba, 10-től 50-ig minden korosztály ott volt, egy igazi családi buli, finom sütemények, és sörre is megvendégeltek, jó volt. Ma rendrakást tervezünk, aztán este azt a szart kéne olvasnunk, de megint hétágra süt a nap, úgyhogy nem tudom mi lesz a terveinkből. Írok még, sziasztok andris
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)