2009. április 16., csütörtök

Crosshaven




ezek az írek nem bírnak rendesen parkolni
ha minden igaz dogfish, magyarul macskacápa. valószínűleg kisodorta a dagály, aztán beakadhatott valamibe vagy ilyesmi, de egészen a part szélén volt, a bokor alatt. vagy talán egy horgász bénázott, nem tudom.
minden négyzetcentit beborítanak a kagylóóóóóóók




aha. világos. szóval lépcső. oda. aha. értem.

Bun an Tabhairne

Drága, ír nevekkel sokat terhelt otthoniak,

emlékeztek, mikor egyik első, Kinsale-be tett kirándulásunk utáni blogbejegyzésben azon rágtam a nyálam, hogyan torzították el az ír neveket a britek az angol helyesírásra? Lehetőleg úgy, hogy ciki legyen? Nos, megjárom Canossa-t, vezekelek s meggyónom bűneim, tévedtem. Nem minden község kapott így nevet. Bun an Tabhairne angol neve Crosshaven lett.

Minap lementünk a suliba, de zárva volt. Már elvileg nem volt ünnepnap, de, ahogy azt utóbbi beszélgetéseim egy évfolyamtárssal kiderítették - gondolták úgy se jön be senki, így nem nyitottak ki. Előttünk állt az egész nap, és csak kicsit esett, így felreppent az ötlet, hogy keressünk valami, Corktól nem messze lévő tengerparti városkát, és ruccanjunk le pár órára. Igazából azt hiszem, hogy kimerítettünk, vagy legalábbis megtapasztaltunk gyakorlatilag minden érdekességet, amit Cork nyújtani tud. Így irány Crosshaven.

Beugrott, hogy még az elején - ez ilyen nosztalgikus "az elején" bejegyzés... - hogy mondták a nénik, akik a műteremben dolgoznak, hogy ha látni akarom Írországot, akkor Kinsale, Fountainstown és Crosshaven a kihagyhatatlan, mindenféleképpen, must have célpont-hármas a dobogón. Ebből Kinsale megvolt, pipa. Mellesleg vicces, hogy mikor újságoltam a fenn említett néniknek, hogy na, voltunk Kinsale-ben, méghozzá az Old Headen, akkor a reakció a jéé, ott még nem is voltam... Szép? - volt. Hmm hmm, magatokra vessetek, ha azért juttok purgatóriumra, mert ilyen szép helyen éltek, és nem nézitek meg ti nyomorultak az érdekes részeit!

Szóval Crosshaven. Nem egy csúnya hely, csak olyan illogikus, hogy Salvador Dali és M.C. Escher Bauhaus építészeknek tűnnek mellette. Apám szokta mondani az illogikus útvonalara, hogy ment az ökör néhány évig, aztán valamikor rácsaptak egy kis aszfaltot a nyomvonalra. Na itt is ez történt, és szerencsétlen ökör ment is volna szerintem a szép rétek, meg a tenger felé, de valahol útközben találkozhatott egy dühöngő örült parasztbácsival, aki minden egyes alkalommal, amikor visszakanyarodott a tenger felé, rácsapott pálcával a seggére, hogy barom ökör, menj a rákba. Így szegény ökör olyan spirálisan tekeredő virágmintát írt le pár év alatt, amiben még tangens-görbe is van. Aztán jöttek az ökör aszfaltozómunkások, és követve az ökörszart és patanyomokat, szép, egyenletes, EU-konform úthálózatot építettek Crosshavennek, ami sehonnan sehova nem vezet, n+x alkalommal utal vissza önmagára, majd négyzetgyök 2 alkalommal metszi a kiindulópontnál a célpontot.

Lényeg, hogy én nem tudom, hogy az ír '50-es korosztály alkotói ambíciókkal megátkozott tagjai mire pörögnek (nagyon sok erőfeszítésembe tellt, hogy megtaláljam a lehető legkevesebb szexuális felhanggal rendelkező szinonímát) de ezek olyan unalmas kis semmi városkák, hogy még a legalapvetőbb emocionális idegi reakciókra is képtelen életformák (mondjuk moszatok) is sírva fakadnak esténként, ha oda nőttek szerencsétlenek.

Szerencsénkre végülis találtunk egy pici kis tengerparti szakaszt, ami tök érdekes volt, romos házzal, szép kavicsokkal, gyalult sziklákkal meg nagy ovális lyukakkal a sziklákban. Ki is használtuk az egyiket egy kis művészkedésre. Ami nagyon fless, hogy mikor apály van, és sok látszik a homokos öbölből, látni egy-egy ősrégi elmerült csónakroncsot, ahogy állnak ki a merevítődeszkái az iszapból. Mikor benn van a dagály, akkor semmi, de apálykor jól néz ki. Mint egy fa-csontváz.

Igazából szemét vagyok, mert ezt az egészet csak azért írtam, hogy a Bandi pakoljon fel néhány képet, amit csinált ott, mert tudom, hogy jók lettek. Most már nincs kiút, most már felcsigáztam őket. Ha nem pakolsz, szétszaggatnak mind a 31-en (és a csendes többség) mikor hazamész. Touché!

Bandi képeit várva ölel,

Á.

Gondterhelt visszaszámlálás

Drága otthoniak,

idestova három hónapja blogolunk, kisebb nagyobb rendszerességgel. Idestova három hónapja koptatjuk a híres pesti flaszter helyett a corkit, és idestova három hónapja a Beamish az alapértelmezett az Ászok helyett. Idestova három hónapja mondjuk "good" helyett hogy "grand". Idestova három hónapja gyakoribb látvány a sirály, mint a galamb, és idestova három hónapja akadunk ki rendszeresen, hogy milyen rendetlenek a lakótársaink.

Végéhez közeledik az Erasmus, alig két hét, és mindketten otthon leszünk.

Bennem nagyon érdekes, sose tapasztalt érzések kergetőznek. Egyfelől természetesen nagyon vágyom már haza, családi evés és baráti ivás, Budapest - amiről most már végérvényesen bebizonyosodott, hogy ezerrel ingergazdagabb város, mint Cork - meg minden, ami ezzel jár. Bocsi, most nem sorolom fel, hogy mi mindent várok már csinálni, és hány helyre menni otthon, mert oldalakat venne el.
Ugyanakkor meg bennem van az, hogy soha többet nem leszek már Erasmuson. Oké, persze, külföldi ösztöndíjjakkal Dunát lehet rekeszteni, és persze hogy lesz még sok, életem során, de az Erasmus azt hiszem fontos mérföldkő akkor is. Szóval ambivalens kicsit. Hónapokat Corkban már valószínűleg nem fogok soha életemben. Meg közös blogot Andrissal az írországi tartózkodásunkról sem. Újra fújnak a régi szelek.

Két napja zuhog. Kisebb szünetekkel, de alapvetően ez történik. Noé már dörzsöli a tenyerét, leszerződött bárkabeszállító-monopolhelyzetbe Bajnai Gordonnal. Ma egy szeles, de száraz két órát kihasználtunk arra, hogy lemenjünk a teherkikötőbe, jó fotótémákat vadászni teherhajókról, csörlőkről, darukról, mindenféle ipari csodáról, amivel pakolják az óceánjárókat. Végigkutyagoltunk az eddigi leglepukkantabb környéken, amit eddig találtunk Írországban, igazi Wigani Móló stíl munkásnyomor, 170 magas bejárati ajtójú házak a gyorsforalmi és a vonatsín között. Ezek a házak igazából enyhítették a bosszússágomat, hogy nem engedtek be minket a kikötőbe. Inkább sétálok két órát feleslegesen ezen a környéken, mintsem hogy ide szülessek. Próbáltuk meghatni a biztonságisokat, hogy külföldi művésznövendékek vagyunk, és nekünk ilyen nincs otthon, had nézelődjünk már, de kerek perec nem. Ez van.

Próbáljuk lehető legjobban, legértékesebben eltölteni az alacsony létszámuk miatt felértékelődött corki napokat, de mintha meg akarna akadálozni ebben valami. De nem adjuk fel.

Ölel,
Á.

2009. április 15., szerda

Finom

bulmers cider - almasör. finom.