Bun an Tabhairne

Drága, ír nevekkel sokat terhelt otthoniak,

emlékeztek, mikor egyik első, Kinsale-be tett kirándulásunk utáni blogbejegyzésben azon rágtam a nyálam, hogyan torzították el az ír neveket a britek az angol helyesírásra? Lehetőleg úgy, hogy ciki legyen? Nos, megjárom Canossa-t, vezekelek s meggyónom bűneim, tévedtem. Nem minden község kapott így nevet. Bun an Tabhairne angol neve Crosshaven lett.

Minap lementünk a suliba, de zárva volt. Már elvileg nem volt ünnepnap, de, ahogy azt utóbbi beszélgetéseim egy évfolyamtárssal kiderítették - gondolták úgy se jön be senki, így nem nyitottak ki. Előttünk állt az egész nap, és csak kicsit esett, így felreppent az ötlet, hogy keressünk valami, Corktól nem messze lévő tengerparti városkát, és ruccanjunk le pár órára. Igazából azt hiszem, hogy kimerítettünk, vagy legalábbis megtapasztaltunk gyakorlatilag minden érdekességet, amit Cork nyújtani tud. Így irány Crosshaven.

Beugrott, hogy még az elején - ez ilyen nosztalgikus "az elején" bejegyzés... - hogy mondták a nénik, akik a műteremben dolgoznak, hogy ha látni akarom Írországot, akkor Kinsale, Fountainstown és Crosshaven a kihagyhatatlan, mindenféleképpen, must have célpont-hármas a dobogón. Ebből Kinsale megvolt, pipa. Mellesleg vicces, hogy mikor újságoltam a fenn említett néniknek, hogy na, voltunk Kinsale-ben, méghozzá az Old Headen, akkor a reakció a jéé, ott még nem is voltam... Szép? - volt. Hmm hmm, magatokra vessetek, ha azért juttok purgatóriumra, mert ilyen szép helyen éltek, és nem nézitek meg ti nyomorultak az érdekes részeit!

Szóval Crosshaven. Nem egy csúnya hely, csak olyan illogikus, hogy Salvador Dali és M.C. Escher Bauhaus építészeknek tűnnek mellette. Apám szokta mondani az illogikus útvonalara, hogy ment az ökör néhány évig, aztán valamikor rácsaptak egy kis aszfaltot a nyomvonalra. Na itt is ez történt, és szerencsétlen ökör ment is volna szerintem a szép rétek, meg a tenger felé, de valahol útközben találkozhatott egy dühöngő örült parasztbácsival, aki minden egyes alkalommal, amikor visszakanyarodott a tenger felé, rácsapott pálcával a seggére, hogy barom ökör, menj a rákba. Így szegény ökör olyan spirálisan tekeredő virágmintát írt le pár év alatt, amiben még tangens-görbe is van. Aztán jöttek az ökör aszfaltozómunkások, és követve az ökörszart és patanyomokat, szép, egyenletes, EU-konform úthálózatot építettek Crosshavennek, ami sehonnan sehova nem vezet, n+x alkalommal utal vissza önmagára, majd négyzetgyök 2 alkalommal metszi a kiindulópontnál a célpontot.

Lényeg, hogy én nem tudom, hogy az ír '50-es korosztály alkotói ambíciókkal megátkozott tagjai mire pörögnek (nagyon sok erőfeszítésembe tellt, hogy megtaláljam a lehető legkevesebb szexuális felhanggal rendelkező szinonímát) de ezek olyan unalmas kis semmi városkák, hogy még a legalapvetőbb emocionális idegi reakciókra is képtelen életformák (mondjuk moszatok) is sírva fakadnak esténként, ha oda nőttek szerencsétlenek.

Szerencsénkre végülis találtunk egy pici kis tengerparti szakaszt, ami tök érdekes volt, romos házzal, szép kavicsokkal, gyalult sziklákkal meg nagy ovális lyukakkal a sziklákban. Ki is használtuk az egyiket egy kis művészkedésre. Ami nagyon fless, hogy mikor apály van, és sok látszik a homokos öbölből, látni egy-egy ősrégi elmerült csónakroncsot, ahogy állnak ki a merevítődeszkái az iszapból. Mikor benn van a dagály, akkor semmi, de apálykor jól néz ki. Mint egy fa-csontváz.

Igazából szemét vagyok, mert ezt az egészet csak azért írtam, hogy a Bandi pakoljon fel néhány képet, amit csinált ott, mert tudom, hogy jók lettek. Most már nincs kiút, most már felcsigáztam őket. Ha nem pakolsz, szétszaggatnak mind a 31-en (és a csendes többség) mikor hazamész. Touché!

Bandi képeit várva ölel,

Á.