Művésztelep - a rám hárult beszámoló

Kedves Mindenki,

annyi mindent kell elmesélni az elmúlt egy hétről, hogy Ádámmal felosztottuk a témákat. A tőle megszokott módon, rendszeretőn és a szervezés művészetének legmagasabb fokát képviselve írt egy téma-listát, és úgy határoztunk, hogy az első 5ről ő ír, a maradék háromról pedig én. Szóval. Elképesztő szerencsénk volt az időjárással, első nap esett kicsit, aztán hétfőtől csütörtökig napsütés. Szó szerint 5percenként változnak a viszonyok, igazából nem tudod kiszámítani, hogy mikor borul be, hogy kukkot se látsz, és mikor fog hétágra sütni a nap. Ezt egyébként imádom, a felhők az óceán fölött állandóan változnak, nagyon gyorsan, komplett hegyek tűnnek el egy óra alatt a ködben, és sose látottak bukkanak fel. Ami még számomra hihetetlen volt, az a dagály érkezése. Igen, természetesen tudtam, hogy létezik, azt is, hogy a Hold gravitációs vonzásától függ, de élőben végignézni, ahogy mondjuk 8 óra alatt kb 20métert kikúszik az óceán, az elképesztő volt. Pénteken jöttünk haza, akkor megint esett. De az már kit érdekel?
Az igazság az, hogy viszonylag nehezen indult be a dolog részemről, két napig inkább csak szenvedtem a parton, azt hiszem, túl sok infó áramlott a pöttöm agyamba egyszerre. Ádám hamarabb lendült be, vasárnap érkeztünk, hétfőn már sötétedés után érkezett haza, hogy pontosan mit is csinált, arról inkább majd ő számol be. Egyértelmű volt, hogy a tengerparton kell lennem egész nap, és addig nyüstölni a papírt a szénnel, amíg valami használható ki nem sül belőle. Egy ideig a megfoghatatlan térbeli formákat felvevő sziklákat igyekeztem lerajzolni, megérteni, harmadik nap feladtam, egyszerűen túl messze voltak ahhoz, hogy értelmezni tudjam őket. Ez nektek talán annyira nem érdekes, nem tudom. Mindenesetre leírom. :) A következő napon elkezdtem csupán az óceán hullámzását nézni, semmi mást, csak azt, hogyan alakul ki, emelkedik, majd fordul át, fehéren becsapódva. És elkezdtem nagy papírokra hullámokat rajzolni. Egész nap ültem egyedül a homokon, és csináltam. Lett egész jó is. Ha jól emlékszem aznap este volt egy kis kipakolás, mindenki kirakta a földre termést, és az a pár tanár körbejárt. Nekem azt mondták, hogy miért nem fröcskölök festéket a papírra, az jobban imitálná a hullámokat...Elég fáradt voltam már, nem kezdtem el magyarázni, hogy éppen az volt a lényeg, hogy megértsem az egészet, hogy tanulmányrajzot készítsek. Azt hiszem, itt nem becsülik annyira ezt a fajta a hozzáállást, egyébként, ez látszik is az egyetemisták munkáin. Koncepció. Persze, az fontos. De mire mész vele, ha nincs meg a technikai tudásod? Ha egyszerűen nem tudsz rajzolni? Panaszkodtak is korábban páran, hogy nem tanítják meg őket rajzolni és hogy ez mennyire hiányzik. Elhiszem.
"And now, something completely different."* Utolsó nap elmentünk kicsit kirándulni, nem jutottunk messzire, a legközelebbi kicsi félszigetig. Amilyen közel volt, annyi újdonságot nyújtott. Van rajta egy kicsi temető, az 1700-as évektől napjainkig vannak ott sírok, érdekes volt, főleg a régebbiek. De aztán továbbmentünk, és mintha egy lakatlan szigetre érkeztünk volna. Viszonylag kicsi helyen rengeteg féle földrajzi jelenség. Kisebb nagyobb dombok, völgyek, sziklák, tüskés bokrok, térdig érő száradt(!) fű, máshol mocsár, amit nem lehet látni, mert ugyanolyna száradt fű borítja, úgyhogy többször kerülni kellett, persze miután beáztunk...Aztán felmásztunk a legmagasabb dombra, és a távolban újabb két sziget bukkant fel, egy újabb öböl, apró belső tavak, saját elővilággal...Találtunk egy kis helyet, ahol megpihentünk, ezerrel sütött a nap, közben fújt szél, dübörgött a tenger tíz méterrel alattunk, ahol elképesztő erővel csapódott neki a szikláknak...Tömören: nem lehet megfogalmazni. De így se igazán.

*Monthy Python Flying Circus

képeket rakom. azok élvezhetőbbek...:) andris