Mission failed

Sziasztok

Ahogy az Ádám írta, igyekszem tartani a frontot itt a blogon, bár azt hiszem neki több mesélnivalója lesz 10 nap alatt Németországban, mint nekem itt. Azért a mai sikeresnek éppen nem mondható napomat elmesélem. Tehát a feladatom az volt, hogy beszerezzem az Ádám szülei által küldött csomagot - ami ha jól sejtem tele van csokoládéval, kávéval és sok más finomsággal - a postán. Első lépésem az volt, hogy google maps-en megkerestem az utca nevét. Meg is lett, örültem is, hogy nincs olyan messze, fél óra gyaloglás. Gondoltam reggel suli előtt beszerzem. Elmentem tehát a helyre, amiról kiderült, hogy egy 6sávos autóút, járda, busz sehol. Megkérdeztem egy taxisofőrt egy benzonkútnál, hogy egyáltalán jó helyen járok-e, aztán mondtam, hogy a postára kell eljutnom, miután némi mosollyal az arcán közölte, hogy az kb 3mérföld, és hogy esélytelen, hogy megközelítsem, és szerinte különben sem létezik. Nem adtam fel természetesen, gondoltam visszamegyek a belvárosba egy kisebb postára, és megkérdezem, hogy hogyan lehet eljutni oda. Újabb fél óra gyaloglás. A postásember azt mondta, hogy nem biztos, de szerinte a 3-as busz visz el engem. Kimentem hát a 3-as busz megállójába, ahol egy nénitől újabb útbaigazítást kértem a postás bizonytalansága miatt, aki határozott választ adva átirányított a 14-es busz megállójába. Vártam vártam a buszt, majd megkérdeztem feészálláskor a buszsofőrt csak a biztonság kedvéért, hogy jóra szállok-e. Közölte, hogy a legjobb, ha a 3-as busszal megyek. Ekkor már nevettem. Persze a 3-as busz közben elment, úgyhogy újabb várakozás. Mikor felszálltam rá, mondta a sofőr, hogy igen, ez az, majd szól. Na most elindultunk, de azt tudni kell, hogy ezek a buszok SZÓ SZERINT minden fánál megállnak, és gyakorlatilag mindig pirosat kaptunk. Aztán végre int a vezető, hogy erre meg arra menjek, kinyitotta az ajtót megállón kívül, tényleg jófej volt. Elindultam a megadott irányba, amikor már gyanúsan nem találtam az utcát. Így visszafordultam, és újabb útbaigazítást kapva már kezdtem rátérni a helyes útra, örömmel állapítottam meg, hogy itt már jártunk egy korábbi kirándulásunk alkalmával (persze akkor nem tudtam, hogy mi a neve az utcának vagy a környéknek, azért ennyire nem vagyok béna), és hogy a lakásunktól kb fél óra alatt ide lehet sétálni. Úgyhogy gyakorlatilag megkerültem fél Corkot, és a nagy hatsávos autóút másik felén lukadtam ki (asszem). Meglett végül a posta, örültem. Bemegyek, minden sima, odaadom a papírt, amivel ki tudom váltani a csomagot, és várok. Aztán várok. Aztán kijön a forma, és kérdezi, hogy helyes-e a cím, hogy mikor kaptam ezt a levelet, merthogy hozzájuk nem érkezett ilyen csomag és nem tudja mivan. Hát én se. Elkérte a telefonszámomat, mondtam, ha megérkezik, ugyan küldjék már el megint. Mindent megtesz. Szuper. Úgyhogy csomag egyelőre nincs, de pénteken megint elmegyek, most már az ismert, rövidebb úton. Tanulság1: az egyik legnehezebben kiejthető angol szó, úgy, hogy értsék is az ír barátaink az a "post office". Tanulság2: soha ne bízz meg egy útbaigazításban, mert a következő ember valószínüleg homlokegyenest az ellenkezőjét fogja állítani. Tanulság3 (amit már egyébként régóta tudok): semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek gondoljuk, mondhatni minden ezerszer bonyolultabb, mint ahogy azt a legpesszimistább álmaidban elképzeled. És még egy kérdés: ha ma ez volt, mi lesz itt pénteken?? Ennyit mára gyerekek, aludjatok jól, ha lesz újabb történet, írok. Ölelek mindenkit andris