Drága hátrahagyottak!

Első nyugalmas esténket töltjük a corki rózsadomb alján. Átköltöztünk a kellemesen hanyag, kellemetlenül tisztátlan anarchista szélsőbaloldal forradalmi tanyájából a kellemesen hanyag és még kellemesebben tiszta újgazdag gyerkők által ki nem használt appartmanjába. Legszembetűnőbb változás - gondolom nektek is - hogy van wifink, így a közel 3 hónapja tervezgetett blogot is el tudtuk kezdeni. :-)

Ma, a lokál kisboltból hazafele jövet spontán felreppenő ötlet következtében beültünk egy "pint" "stout"-tal megünnepelni uj lakhelyünk avatását. A környezet utánozhatatlan, mármár szentimentálisan klasszikus. A mellettünk ücsörgő aggastyán tapintatosan lassú, de annál érhetetlenebb ír akcentussal elmesélte nekünk az elmúlt 5 évtized küzdelmieit a britek ellen.
Két lépésben sikerült elnyernünk a bizalmát, majd a (szerintem) tiszteletét, egyfelől, mikor meggyőztük, hogy nem, nem nemetul beszelnek otthon, hanem mi megőriztük, sőt újítottuk a nyelvünket, majd mikor mondtam, hogy láttam, sőt megvan DVD-n a "the wind that shakes the barley"...
Mikor megtanítottuk neki az "egészségedre" mostmár EU-konform szakkifejezést, elmondott pár mondatot nekünk írül, mire könnybe lábadt a szeme, ökölbe szorította kezét, és azt mondta:
"forever rebel!"

Ha holnap nem szakad, elmegyünk a tengerpartra rajzolni. Ha szakad, rajzolunk itthon, és megyünk holnapután.

Duplánölel

Á.